▲10.rész▲

És szép estét mindenkinek. Meg is hoztam a 10. részt. Azta... sosem gondoltam volna, hogy elérkezünk idáig. De elérkeztünk. Köszönöm a 7 csodás feliratkozónak a kitartást, és remélem, hogy még bővülünk. A részről inkább nem mondok semmit...
(Viki de ugye még szeretsz? Ha elolvasod a részt, akkor már nem fogsz :O )
Kellemes olvasást! <3 


-Kicsi Felicite, nem meg mondtam, hogy hagyd abba ezt az egészet?!-jött az egyik hozzám, majd a torkomnál fogva a vagon falához taszított....

Alig tudtam megszólalni. Könnyeim végiggördültek arcomon, majd egy hatalmas nagy patakban folyt lefele. Itt a vég. Érzem. Utolsó perceimet éle, egy vonatban, ami három terrorista-féle tart rettegésben. Ez szuper! Egyáltalán nem így képzeltem el a halálomat. Egy tipikus amerikai családi házban, két gyerek, és egy szerető férj mellett, nagyjából 70 évesen... Úgy látszik ez a tervem befuccsolt. De örökre. Viszlát kegyetlen világ, helló sötét, kegyetlen, és fájdalmas halál!

Egy árnyat pillantottam meg, majd egy, két, és három golyó elgördült és a három maszkos ember a földre rogytak. Testem reszketett,  elvesztettem egyensúlyomat, s a földre rogytam. Két erős kéz jött segítségemre, amik felkaptak, s elkezdett vinni.

-Fely, kelj fel!-ütötte meg gyengén az arcomat Niall. Pár másodperc múlva már tisztán láttam mindent.
Egy kis ház féleségben lehettünk, Niallon és rajtam kívül, még volt ott egy férfi.
-Hol vagyok, Niall?-hangom akadozott, bár minden erőmmel azon voltam, hogy tisztán és érthetően beszéljek.
-Mr. Stevenson, apád egyik ismerőse....-nézett a férfira.
-Apád tudta, hogy bajba fogsz kerülni. Úgy látszik túlzottan is ismer. Nem mellesleg, utánatok nézett, Niall, meg az ellenségeiteknek is, és tudta, hogy kivel áll szemben a lánya.-magyarázta az ötvenes éveiben járó férfi, majd leült mellém.-Figyeljetek rám. Most már nincs menekvés. Ez olyan "háború" jellegű lesz. Remélem értitek. Továbbá, apád  megöl, ha nem vedelek meg.-húzta el száját.
-Azt majd én elintézem!-nézett mélyen a férfi szemébe Niall.
-Efelől semmi kétségem. Horan!-állt fel a helyéről. -Tudod használni?-emelt fel egy pisztolyt.

Ha jól láttam, akkor az egy kilenc millis volt. Mr. Stevenson elkezdte forgatni a pisztolyt, majd odaadta Niall-nek. Ő is megfogta, megforgatta egyszer , majd még egyszer, majd rám nézett.

-Persze, hogy tudom! Fely, dobd fel magad! -ragadta meg a kezem, majd felhúzott.-Mennünk kéne.
-H..Hova? És miért?
-Itt a kulcs, és kint az autó. Siessetek.
-Köszönjük!-motyogta Niall, majd megragadta a kezem, és kihúzott.

Próbáltam felfogni az elmúlt öt perc eseményeit, se sehogy sem ment. Niall tudja használni a fegyvert... Ezt.. valahogy nem tudom felfogni. Hogy miért nem? Egy huszonéves, énekes sztár, aki még egy legyet sem tudna megölni, miért tud bánni egy gyilkos fegyverrel, és miért kéne neki?

Már azon veszem észre magam, hogy az autóban ülünk, és száguldunk az autópályán.
-Hova megyünk?
-Liamhez.
-Kik voltak azok akik megakartak ölni?
-Nem tudom, de kezdek rájönni.-mondta hidegen. Próbáltam elkapni tekintetét, de valahogy sehogy sem sikerült.-Figyelj, Felicite! Most nyugodtnak kell maradj. Lehet, hogy az ellenkező félben van olyan személy, akivel van személyes kapcsolatod. És ez kevésbé jó hír. Próbálj el arra gondolni, és keresgélni a fejedben olyan személyek után, akik utáltak, és legszívesebben megfojtanának egy kanál vízben.

Erre a kijelentésére megállt bennem a vér. Ki lehet olyan elvetemült, hogy engem meg akarna ölni? Ki? ÉS ki az, aki tud erről a tervemről? Hisz senkinek el nem árultam. Vagy ha mégis, akkor én valahogy nem emlékszem rá. Akármennyire is próbáltam , sehogy sem jutott eszembe senki olyan, aki a halálomat akarná. Visszamentem az időben. Minden egyes napot átéltem, minden egyes szar napot, minden egyes olyan személyre gondoltam, akik utálhatnak, vagy hasonló, de semmi. SEMMI és SENKI... Vagy mégis?
-Chaty... Chaty Sawyer! Hogy én erre nem gondoltam?!-kiáltottam fel, mire Niall lefékezett, és lehúzódott az út szélére.
-Az meg kicsoda?
-Az aki...