▲12.rész▲

Sziasztok. Hát.. nah háth nah.. nem tudok mit mondani :3 annyira örülök a feliratkozóknak, :3 és kaptunk egy trailert is :3 szóval aki akarja, az előző bejegyzésben meg is találja <3 
a részről annyit, hogy iszonyat hosszú lett. De ígérem, hogy a következő rész, már sokkal hosszabb, és eseménydúsabb is lesz. 
Remélem tetszeni fog <3 

Hirtelen fölém kerekedett, s homlokát az enyémhez döntötte...

-Ni...Niall..
-Felicite.. tudod.. ha nem itt és nem most találkoztunk volna.. sokkal jobb lenne.
-Niall.. kérlek. Tudod, hogy nem ezért vagyok itt. -sóhajtottam.
Bármennyire is vágytam arra, hogy mást mondjak, nem ment. Fájt, az , hogy hazudnom kell neki. Épp neki. De ha nincs más mit tenni, akkor nincs más mit tenni.
-Sajnos tudom. De..Felicite..
-Igen...
-Hagyjuk..-s ezzel visszafeküdt mellém.- Inkább aludjunk.

Bármennyire is akartam, nem nyomott el az álom. Az agyam csak azon járt, hogy miért  is tette ezt. Lehet hogy csak barátságból,  vagy esetleg elvesztette a fejét, de rájött hogy mit tett. Tudtam, hogy nem akarta ezt tenni, hisz minek? Lehet , hogy csak örömöt akart nekem szerezni, vagy hasonló, de.. más miatt miért tette volna?

Bármennyire is próbáltam elaludni, de nem ment. Nem ment! Bármennyire is akartam aludni, nem ment. Utálom ezt az érzetet. Akárhányszor érintkezünk egy egy ponton, beleborzong testem. Miért van ez? Ne.. nem tetszhet. Sőt nem lehetek bele szerelmes!

Egy kezet éreztem átvándorolni derekamon, majd egy testet is az enyémhez tapadni. Halk sóhaj hagyta el számat, majd kezemet az övéire ráraktam . Egy határozott mozdulattal felé fordultam.  Tengerkék szemeibe néztem. Valahogy... valahogy elvesztem..

-Felicite.. én..
-Ne.. hallgass.. én beszélek..-mondtam határozottan. - Ha.. ha nem itt és nem most.. akkor.. igen.. de így.. így.. nem hinném. Nem azért.. mert te egy csodás srác vagy, de több okai is vannak...-hangom kissé elcsuklott. Hazudtam. Mekkorát hazudtam.. De az igazat nem tudhatja meg! Soha.

-Például? Mik az okok?
-Az, hogy.. mit hinnének rólam? Így is megakarnak ölni.  A Directionerek azt hinnék, hogy azért teszem, hogy a végén összejöjjünk.. A másik pedig.. nem azért vagyok itt. Nekem az életem is ti vagytok, és meghalnák értetek. Ezt gondolom tudod. És .. és. Nem tudom, érted-e.
-Teljes mértékben megértelek Felicite. Néha túl okos vagy . Vagy túl meggondolt és akaratos. Meg hasonlók. Csak egy a baj..
-És mi az?
-Hát az, hogy sosem tudnál engem szeretni.

Torkomban a kis gombóca egyre csak növekedett. Világ életemben erre vágytam, ezt mondja nekem. És most tessék, itt van! Elmondta. De miért nem örülök? Ja megvan. Talán azért mert ennek nem itt és nem most lenne az ideje. De.. nem.. én arra vágyom, hogy ... hogy... most legyen az ideje.. de nem lehet.

-Niall.. hidd el, hogy tudnálak.. de .. nem lehet -hangom ismét elcsuklott, alig tudtam kinyitni számat.

Nem mondott semmit. Gondolkodva tekintett maga elé. Arca rezzenéstelen, s érzelem mentes volt. Semmit sem tudtam kivenni tekintetéből. Azt sem , hogy mit gondol, és azt sem, hogy hogyan érez.

-Felicite.. felejtsük el ezt a "beszélgetésnek" sem mondható csevegés. -fordított hátat.

Hangjából szenvedést szűrtem le. Miért? Miért épp ő szenved? Nem .. nem értem. Hisz.. eddig .. csak nekem jött be, túlságosan is. De most nem erről van szó.

Pár percig csak azon gondolkodtam, hogy miért is szenved.. De azután leesett. Nem.. az lehetetlen. Vagy lehetséges?

 Erőt vettem magamon. Meg kell kérdeznem tőle. Nem tudok a nélkül elaludni, hogy nem tudom, hogy mit érez..
-N..Niall..?
-Tessék Fely?!-fordult felém. Szemei le voltak ragadva az álmosságtól. Fáradt volt. Jó ideje nem aludtunk már, így ez elvárható volt.
-Jó.. majd inkább.. akkor reggel..
-Nem, Felicite, most mond.
-Niall.. nem lehet.. -konyult le szám széle.
Kezével végig simította arcomat, amitől beleborzongott egész testem.
-Kérhetek valamit?-csillantak fel szemei.
-P..persze.
-Csókolj meg!