▲17.rész▲

Sziasztok. És hát megérkezett a 17.rész .. köszönöm a kommenteket, a pipákat, és hálás vagyok a 11 feliratkozónak <3 hálás vagyok <3
a részről csak annyit, hogy egy kicsit köcsög vagyok.. de, olvassátok el, csak utána szidjatok <3  :D
Jó olvasást <3
Tina xx

Testemben az erő egyre csak fogyott .  Éreztem, hogy itt a vég. Viszlát kegyetlen világ, heló örök halál. Talán csak ennyit érdemeltem. Ennyit kellett élnem, s ennyit kellett tegyek. Lehet, hogy a fiuknak jobb nélkülem.  Talán, talán el sem kellett volna jönnöm Londonba. Talán, otthon kellett volna maradnom, és akkor mindenki boldog lenne. Dani örömmel jelentené be Liam-nek, hogy terhes, Harry és Liam nem lennének bajban, sőt én meg Juliette is boldogak lennénk. Csak egy hiánnyal. Nem lenne 1D, és abba mi belehalnánk.
Kezem remegni kezdett , s szemeimet próbáltam kinyitni, Halvány foltokban láttam, majd néhány másodperc múlva már kezdett visszatérni a látásom. Egy fehér szobában voltam, aminek kórterem kinézete volt. Fejemet megpróbáltam megmozdítani, ami nagyon nehezemre esett, mivel a homlokom be volt fáslizva, és ahogy megmozdítottam szorulni kezdett. Szememet próbáltam mozgatni, és így látni tudtam egy keveset. Kezem be volt kötve, valamint alig tudtam mozgatni valamimet. Félelmemben, elkezdtem rángatni a függönyt, aminek következőében, két fiatal, szőke hajú lány lépett be. Fehér köpeny volt rajtuk, valamint a rövidebb hajúnak egy szemüvege.
-M..Mi történt?-hangom kissé akadozott, s éreztem, hogy majd meg szakadok a fájdalomtól.
-Kisasszony, kérem nyugodjon meg. Mindent el fogunk mesélni.-nyugtatott meg a hosszú hajú.
-Nem! Most! Most mondja meg!-hangom akaratosabbá vált, már nem dadogtam.
-Kisasszony , kérem. Üljön nyugton, mert felszakadhatnak a sebei.-csitított a nővér, de nem érdekelt.
-Szarok a sebeimre! Érti? Engem az érdekel, hogy mi történt! És.. Hol van Niall és Danielle?-néztem mélyen a szemeibe.
-De akaratos lett valaki!-nevette el magát, majd begördült a terembe.
Arcán volt egy kisebb vörös folt, valamint keze is be volt kötve. A tolókocsit nehezen tudta mozgatni, többszörös próbáltra ért el mellém. Testemet végigrázta a hideg, s erőtlenül dőltem vissza az ágyba. Arcomon végigfolyt egy könnycsepp, majd mégúgy és mégúgy. Hangos nyikorgásokat hallottam, majd egy kezet pillantottam meg az arcomon, mely letörölte könnyeimet.
-Ne sírj már. Minden oké.
-Niall, tolókocsiban vagy, a fenébe már. Hogy lenne minden oké?-nevettem fel ironikusan, könnyeimmel küszködve. Felültem, majd saját kezűleg töröltem le könnycseppjeimet, majd ránéztem. Mosolygott, ami miatt meglepődtem.
-Ha erre gondolsz,ez csak elővigyázzatosság kedvééért van. Nem tört el semmim, épp csak a fejemet ütöttem be. -egy halk sóhaj hagyta el számat. Megkönnyebbültem, hisz nem történt semmi komolyabb baja.-Danival is minden rendben. Szerencséje volt, hisz majdnem elment a baba. Ha csak öt centivel ült volna beljebb, biztos, hogy elment volna a baba, de ő is.
-É..én  át kell mennem hozzá... -makogtam, majd megpróbáltam felállni.
Rossz döntés volt. Épp, hogy ráálltam a lábamra, eldöntött a fájdalom, s olyan érzés fogott még el, mintha öt tonna vasat cipelnék a lábamon. De nem érdekelt. Most, Danihoz kell mennem. Az egyensúlyomat rögtön el is vesztettem, de a nővéreknek köszönhetően , nem estem el. Megfogtak a vállamnál fogva, majd visszaraktak az ágyra.
-Pihennie kell. -mondta a szemüveges.
-Nem! Át kell mennem Danielle-hez. -szipogtam.
-Kérem, legalább egy órát pihenjen . Utána átmehet. -mondta a másik, majd mindketten kimentek.
Niall elgördült, valahogy, az ajtóig, amit kulcsra is zárt,, majd behúzta a sötétítőt. Az ágyam mellé gördült, majd megpróbált mellém feküdni. Arrébb ültem, majd segítettem neki felülni. Miután sikeresen kényelembe helyezte magát, átkarolt, így az arcom a mellkasára került. A levegőt nehezen vette, és lassan. Mellkasa egyenletesen emelkedett fel, majd le.
-Holnap elmehetünk. Már felhívtam Joe-t, azaz Mr. Stevenson-t, és holnap reggel a kórház kapujában fog minket várni egy autóval, valamint elmondja, hogy mit tudott meg.-hadarta el kis monológját.
Mellkasába fúrtam a fejem, s összeszorítottam a szemem. Nem akartam el hinni azt, ami most történt. Az eddig történteket sem fogtam fel,de az, ami most van, az több mint katasztrofális. Tudtam, hogy most már nincs vissza út, és vagy sikerül ez az egész, vagy végünk.  Muszáj lesz valamit kitalálnunk, mert így ketten kevesek vagyunk, s gyengék is. Főleg most, hogy kórházban vagyunk.
Kezét végigsimította hátamon, ami miatt kirázott a hideg. Érintésétől a pulzusom az egekbe szökött, s éreztem, hogy minden fájdalom elszáll belőlem.
Óvatosan ledöntött az ágyra , s apró puszikat nyomott homlokomra. Maga alá gyűrt, s apró puszikat hintett arcom minden egyes pontjára. Kezemmel szőke tincseibe túrtam, így tökéletes haját összeborzoltam. Keze végigsimult hátamon, s fenekemnél állt meg. Halk nyögés hagyta el a számat, amire Niall csak egy huncut mosoly kíséretében tapasztotta ajkait az enyémre.