▲Epilógus▲

Egy fehér foltot látok. Minden fehér... Hol vagyok?

Beep-Beep-Beep.

Valami sípol. 

Hova kerültem?

Ki vagyok?

Nem, ezt tudom. Felicite Hood, ki más.

Hogy kerültem ide? 

Ez..ez nincs meg. 

Vagyis..

pisztoly...bumm.. és minden sötét. 

Mi történt?

Szemeimet kinyitva öt srácot pillantottam meg, és July-t. Mindötük össze-vissza voltak dőlve, ki a falnak , ki a másiknak..Egyik pedig az ágyamon pihentette fejét. Szőke tincsei össze voltak borzolva. Ismerősek voltak. Kik ők?

Nem, az nem lehet. Hisz ők a One Direction. Mit keresnek itt?

Pár pillanat múlva az orvos lépett be. Mindenféle kérdésekkel bombázott, amit egyáltalán nem értettem. Miért fekszem itt? És ők mit keresnek itt? 

*három hónap múlva*

Utolsó évem töltöm ebben az iskolában. Végre. S ezután kimehetek a bátyámhoz. Miután hazakerültem a kórházból, a bátyám is hazatért. Annyira rég láttam, s annyira hiányozott. 

Belépve a suli kapuján, megpendült egy gitár. Ismerős dallam volt, s magamban már a dalszöveget mondtam. A hang irányába mentem, s ekkor pillantottam meg őket. 

Mosolyogtak rám, s July-nak hála sokkal közelebb jutottunk hozzájuk. A szöszi mosolygott rám, és a többiek is. 

Lehunytam szemeim, s hagytam , hogy magával vigyen a dal.

S ekkor bevágódott minden.

Szétmentek...kitaláltam valamit...megkerestem őket... elszöktem..Thomas... Chaty...lövés...

Szemeim kipattantak, s éreztem, hogy arcomon könnycseppek gördülnek le. Élnek.. Virulnak... Jól vannak. De mégsem nekem köszönhető..

Valaki eltakarta a szemem, s így nem láttam a srácokat. Hátrafordultam, s megnéztem, ki az. 

Perrie, mellette Dani és El. 

Gondolkodás  nélkül átöleltem  a szőkét, s hozzánk társult még a két barna lány.

- Hogyan sikerült? -suttogtam, hangom  akadozott a sírástól. 

- Azt hiszed, hogy mi tétlenül ülünk a seggünkön a kórházban, miközben te és a bátyád megmentik a többieket? Tévedtél . -nevetett fel Pezz, mire eltávolodtam tőlük.

- Ti voltatok? - mosolyodtam rá. 

- Nem, a római pápa. - poénkodott Dani.

- Adjátok át neki üdvözletem. 

- Mindenképp. De most gyertek. - ragadták meg kezem, majd July-val együtt egy buszba rángattak. 

Leültettek az egyik székre, majd azt mondták, hogy várjunk. Leültek ők is mellénk, majd másodpercekkel később a srácok másztak be a buszba. 

Mind öten mosolyogtak, s próbáltam felfogni azt, hogy..hogy tényleg sikerült. 

- Ne nézzetek már olyan bambán . -nevettem fel. - Gyertek már ide. 

Gondolkodás nélkül felálltam, s átöleltem őket. 

Sikerült. Élnek. És..vége.