▲25.rész▲

Kedves betévedők.
 Sajnálattal közlöm, hogy ez volt az utolsó rész. Igen, eljutottunk idáig is. Vége. 
Úgy érzem , nagyon elfuseráltam ezt az egészet. Talán, ha vége ennek a nyüzsgésnek, átírom az egészet. Majd, ha egy kicsit tapasztaltabb leszek, és sokkal jobban írok, mint eddig. De az még messze van. Nagy szépen köszönöm a 21 feliratkozót, a + 9200  oldalmegjelenitést, a több mint 100 kommentet, és a kitartást. Még ma megírom az epilógust, s ezzel vége lesz ennek a blognak. 
Hiányozni fogtok, s remélem emlékezni fogtok rám, Tinára, aka Cristalra, aki egyszer nekikezdett egy Return cÍmü blognak
Fáj a búcsú, mondják, s igazuk is van.
Kellemes napot, jó hetet, és minden szépet nektek!
Elbúcsúztam! 

Reszkető lábakkal lépkedtem bátyám és a haverjai után. Próbáltam nem gondot okozni nekik, hisz mégis csak nekik köszönhetem azt, hogy itt vagyunk, és nem pedig a világ  másik végén. Próbálok pozitívan  gondolkodni, s reménykedni abban, hogy sikerülni fog ez az egész.  Félek, sőt , minden esély megvan arra, hogy nem fog sikerülni, de ezt az egyet nem akarom. Mindennél jobban arra vágyom, hogy ez az egész össze jöjjön, és a srácok ismét együtt zenéljenek.

- Ott vannak . - suttogta Thomas.

Tekintetem arra fordítottam, amerre mutatta.

S ekkor..s ekkor megpillantottam Chaty-t. Hosszú, barna fürjei vállára voltak omolva,  szemei kéken szikráztak, vörös ruhája pedig tökéletesen illett hozzá. Mellette Dan állt, aki a suliban a barátja volt. Arcán egy gúnyos vigyor volt, mellyel szemlélte az előtte ülőt.

Testem reszketni kezdett, s éreztem, hogy minden erő elhagy, s a testem erőtlenül rogyott volna össze, ha... ha meg nem látom July-t a földön, összekötözve, félholtan. Legszívesebben odarohantam volna hozzá, átöleltem volna, s mihamarabb kiszabadítottam volna, ha lett volna annyi bátorságom, ha lett volna alkalmam, s ha nem álltak volna körülötte fegyveres hapsik. Így az utolsó megoldást választottam, amely számomra, s számára sem kedvező. Itt maradok Thomas hátánál, s egy külső ember szemszögéből nézem az egészet. Illetve csak ezt szerettem volna.

Valaki elkapta a nyakam, s a pisztolyt a fejemhez tartotta. Éreztem, hogy a vér megáll a testemben, hogy szívem hevesebben és hevesebben, s talán még annál is hevesebben ver, hogy ... talán itt a vég. Nem fog sikerülni, mindennek vége lesz, ha csak Thomas nem tudja megmenteni őket. Én itt egy senki vagyok. Nem érek egy borsszemnyit sem. Kicsi a bors, de erős. Megy végig fejemben a gondolat, de mi haszna, hogy ha ez rám nem igaz? Nem vagyok erős. Egy gyenge lánc szem vagyok a csapatban, s most is csak hátráltatom a csapatom.

Kezem támadóm kezére helyeztem, s minden erőmmel azzal voltam, hogy kiszabadítsam magam a kezei közül. Sikertelenül.

- Mi van kislány? Talán félsz? Úgysem menekülhetsz meg . -suttogta fülembe. Bár arcát nem láttam, hangjából kivehető volt a gúny, és az utálat.

- Eresszen el ! .kezdtem el rángatni karját, s egy hirtelen ötlettől fogva ágyékon rúgtam.
A fájdalomtól elengedte a nyakam, s előrehajolva próbálta csillapítani a fájdalmat.

Ha arra gondoltam, hogy ezt így megússzuk, akkor tévedtem. A férfi a kapott ütéstől felordított, ezzel magunkra vonva mindenki figyelmét.

Chaty egy gúnyos mosollyal az arcán közeledett a szöszi fel, s fegyverét Niall fejéhez tartotta. Szívem a torkomba ugrott, s alig bírtam levegőt venni. Nem, nem állt fel az előbbi ellenfelem, hanem egy olyan szivszoritó érzés kerített hatalmába, amelytől fogva alig bírtam létezni.

- Erezd el! - köptem rá a szavakat összeszorított foggal.

- Miért? Hogy ismét boldog légy? Hogy ismét megkapd azt, amit akarsz? Nem, ezt az egyet nem. Nem hagyom, hogy ismét heppy and-el végződjön a habos-babos sztorid. Mindig is így volt. De, mostantól ez máshogy lesz bogaram. Teljesen máshogy. Kapjátok el őket! - utasította az embereit.

Semmi esélyünk sem volt. Percekkel később már összekötözve ültünk a többiek mellett.

Hogy jutottunk el idáig? Mivel érdemelték ezt ki a srácok? Minden miattam van, és még segíteni sem tudok rajtuk.

Chaty tekintete az enyémre szegeződött. Szemei izzottak, s minden bizonnyal az volt a vágya, hogy engem megöljön.

- Kicsi Felicite, olyan jó helyzet ez, nem? Végre nem én vergődök a padlón, hanem te. Hát nem élvezetes ? Most mondok valamit, amit muszáj lesz elhinned. Véged. Ennyi volt, drágám. - kezdett el röhögni, majd elővette pisztolyát , s felém szegezte.

Egy kattanás, majd egy gördülés, s éreztem, ahogy a fém golyó a testembe fúródik. Pólómon egy vörös folt keletkezett, s éreztem, ahogy az erőm kezd kihagyni.

Mindenki azt mondja, hogy a halála előtti utolsó percekben lepereg előtte az élete. Nem hazudtak. Láttam magam előtt a kiskori képeket, anyát, Thomast, és apát is. Láttam Párizst, az osztályom, a kirándulást.. Láttam July kisírt szemeit , láttam magam, ahogy elszántan ülök a repülőt, ahogy Niall majdhogynem halálra  gázol a biciklijével. Látom ezt az öt idiótát, akik miatt most itt vagyok. S látom magam.. ahogy itt fekszem, s erőm elhagy, s..meghalok.

Erőtlenül rogyok a földre, szemeim homály fedi. Nem látok sokat, imitt-amott kicsi foltok jelennek meg mindenhol.

Egy ajtó csapást vélek hallani, majd meglátok négy alakot. Talán két férfit és két nőt. Majd egy pisztoly gördülés, és Chaty holtan rogyik össze.

Bármennyire is akarom, nem megy. Nem tudok életben maradni. Felicite .. neked ez volt a vég. Itt most mindennek vége szakad.

Szemeim lecsukódtak, majd hagytam, hogy magával vigyen az a zongora dallam, amely időközben beletelepedett a fülembe.

Most , a zongorista gyorsabban, erőteljesebben üti le a zongorát, majd.. majd egyre lassabban, s lassabban, halkabban...s amikor már a leghalkabb.. az én erőm is elfogyott.