▲24.rész▲

Sziasztok. Egy újjab rész, s egyre gyorsabban jön el a vég. Hamar elérkeztünk, de komolyan. Már alig hiszem el, hogy itt tartok, mert egyszerüen nem vagyok képes felfogni. Örülök a sok olvasónak, és bár nem mindig voltak olyan "kedvesek", hogy egy kis véleménnyel segitsenek, de a pipáikkal meggyőztek arról, hogy van miért folytatni. Szóval nagyon hálás vagyok. 
Kellemes olvasást! Tina <3 

*Felicite szemszöge*
Hasam görcsölni kezdett a félelemtől, lábaim mintha ólómdarabok lettek volna. Féltem, s ezt még az sem gátolta meg, hogy tudtam, mellettem van a bátyám aki megvéd. Tudtam, hogy most már nem hátrálhatok meg, lehet, hogy itt a vég , hogy itt veszek el. De az is lehet, hogy túlélem, s minden rendben lesz. Még nem tudom. De félek.

Mi lesz ha túlélem? Hazamegyek, s élem tovább az életem, a bátyám nélkül, az erőszakos apámmal. Minden ugyanolyan lesz, csak épp Chaty nem lesz ott, mivel.. lehet hogy meghal, de az is lehet, hogy börtönbe kerül, vagy kórházba. Nem haragszom rá. Sőt, nem vártam tőle többet. Mindig is utált, mindig is irigy volt ; amióta az eszem tudom, csak versengés volt köztünk. Minthogy apa cég vezető volt, így megvolt mindenem. Drága ruhák, drága kiegészitők, és barátok. Chaty apja csak egy vállalkozó volt.. sikeres vállalkozó. Ő sem szenvedett hiányokban, mindent megkapott, amit csak akart. Csak barátokat nem. Érdek barátai voltak, még most, líceumban is, hisz Chaty  nemcsak gazdag volt, de szép is, így csak úgy ragadtak rá a pasik. Két barátnője volt, azok is csak azért voltak vele, hogy elmehessenek különféle bulikba, fesztiválokra, legjobb esetben ingyen. S mindig csak a legjobb eset volt. Chaty sokat volt a két lánnyal, sőt, ő úgy érezte , hogy az a két lány égi áldás, és mindig kitartanak mellette.

Egy évig volt együtt az utolsó barátjával Brad-del. A szakításuk oka az volt, hogy az első évfordulójukon Brad-et Amelie-vel ( Chaty egyik barátnője ), találták együtt az egyik szobában. Azóta Chaty zárkózott,  s mindenkit eltaszít magától. Már fontolgattam azt, hogy  összebarátkozom vele, de amikor megpróbáltam közeledni hozzá, ő csak mindenfélének lehordott, s a fejemhez vágta, hogy egy utolsó kis szemét vagyok, s csak azért akarok neki segíteni, hogy megkapjam azt, ami neki van. Azóta minden vágya az volt,hogy tönkretegyen. Teljesen. És, ez úgy látszik sikerülni is fog neki. Mert már egy részem nála van, a másik pedig valahol egy kórházban idegeskedik miattam...

Tönkreteszek mindenkit. Niall, Zayn , Dani és Perrie is ott ül a kórházban, tétlenül, idegesen, s kérdezgetik, hogy vajon hova tűntem. Liam, Harry és July itt ül, talán vérbe fagyva, talán holtan, talán még élve, s azt várják, hogy megmentsem őket. Louis pedig valahol éli a jó életét. Nos, igen, van olyan, amikor nem is épp úgy tervezünk valamit, de mégis annyira elromlik a helyzet, hogy már menthetetlen, vagy csak egyetlen esély van arra, hogy megmentsük, s az az egy megoldás pedig nem valami jó. Néha fel kell áldoznunk valaminket, ez esetben talán az életünket is, csak azért, hogy több ezer, vagy több millió rajongó boldog legyen. Mert nekem nem a saját örömöm a fontos, hanem az övék. S ezen senki sem tud változtatni, mert én ilyen vagyok, pontosabban olyan, mint anya. Ő is még az életét is fe3ladta azért, hogy a kis tánc csoport jó helyen tanulhasson. Az élete volt az az épület, melyben felnőtt, s arra vágyott, hogy én vihessem tovább. De miután ő elment, elárverezték, mert apát nem érdekelte, így nem fizette utána a bért. Sokáig küszködtem 14 évesen arra, hogy megmaradjon a kis ház, hisz azt szerettem volna, hogy anya emléke tovább éljen, de persze ezt apa nem díjazta, így bentlakásosba rakott egy évig. Ott a tanárok elfelejtették velem ezt, eltörölték az álmaimat, így csak egy gyenge lány lettem. Onnan kerültem ismét vissza a régi osztályomba.

Lehunytam szemeim, s mély lélegzetet vettem. Talán ez az utolsó napom. Talán itt a vég, és soha többé nem látom már azokat, akiket szeretek. Bár, ha jobban belegondolok, azok itt vannak. Itt van Thomas, Juliette, Liam és Harry. Csak Niall nincs itt. De nem is baj. Nem látja, ahogy erőtlenül rogyok a földre, ahogy csak hátrálom bátyám és a többieket. Ahogy..cserben hagyom azokat, akik számítanak rám. Mert én mindenit cserben hagyok..

Jobbra fordult be a kis csapatunk, s próbáltam nem ideges lenni. Sikertelen volt. Mély lélegzetet vettem, azt hiszem ebben a tíz percben talán századjára  . Bátyám mellé lépkedtem,a ki mellől sikeresen lemaradtam; megfogtam a kezét, majd megszorítottam.Egy halvány pillantást vetett rám, majd mosolygott. Rég mosolyogott ennyire őszintén, és magabiztosan. Ez azt jelenti, hogy terve van, ami jó hír.

- Minden rendben lesz. Ígérem. - suttogta, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

- És ha nem fog sikerülni?

- Sikerülni fog. - hangja határozott volt. Biztos volt abban, hogy élve fogunk kijönni.