▲23.rész▲

Sziiiasztok! Hogy vagytok? Milyen a suli? Ezt persze a M.O.-n lakóktól kérdem. Erdélyieknek még van egy hét. Hát igen. Egy hét és 8.-os leszek. Báh.. ettől tartottam. Nos,a  suli kezdetével vége is lesz a Returnnak. Nem épp az első héten fogom befejezni. Még akarok irni egy pár részt( összesen 30 rész+pro és epilógus) és mint látjátok ez  már a 23.rész. Nemsokára vége. Hát, többet szántam ennek a blognak, de.. azt hiszem itt kell letenni azt a pontot, és befejezni, mert lehet, hogy ez az én káromra fog menni. Persze nem hagyom abba a blgoolást. Nemsokára kezdetét veszi a Leave me, és a You make my medicine is még aktiv blogom. 
Báh de sokat blahblahblah-űzok, szóval.. kellemes olvasást!


Szemeim elkerekedtek, testem megmerevedett, szólni, mozdulni nem tudtam. A hallottak.. Sosem képzeltem volna el, hogy az apám, akit szeretek, felnézek rá, egy iszákos, beteg ember. Nem hiszek a fülemnek, de.. de valahogy mégis. Hiszek a bátyámnak. Anya után csak ő volt nekem, s miután anya meghalt, eléggé visszahúzódó lettem. Nem beszéltem a bátyámon kívül senkivel, egyesek azt hitték, hogy megnémultam, s elkezdtek jelbeszédet tanítani.

Megpróbálom kitisztítani a gondolataimat, megpróbálom feldolgozni azt, hogy az apám egy idióta, iszákos vad barom.. Megpróbálok mindent, de azt, hogy elfogadjam ezt a tényt.. ez valahogy nem megy. Próbálok, de.. nem. Nehéz felfogni azt, hogy az apád, aki felnevelt, törődött veled, biztatott, és mindent megadott neked.. egy iszákos barom volt egy ideig. Csak én nem vettem észre. Mondjuk én 13 voltam, amikor Thomas 18 , és akkor tűnt el.  Nehéz volt felfognom, hisz ő benne bíztam a legjobban. Elment, azt hittem, hogy örökre itt hagyott. Tévedtem. Most már tudom az igazat. Azt, amit apa elhallgatott tőlem. Hogy miért, azt nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy beszélni fogok vele, erről az egészről. Tudni akarom a teljes igazságot, az ő, és a Thomas verzióját is. Mert abban most teljesen biztos vagyok, hogy Thomas elhallgatott valamit, és soha sem tudom kiszedni belőle, még akkor sem, hogy ha egy fegyvert tartanák a fejéhez.

 Ugyanolyan csökönyös, mint apa. Le sem tagadhatnák a rokoni kapcsolatot, bár Thomas legszívesebben letagadná.. de nem teheti. Minden vágya az lehet, hogy letagadja az édesapját, de több mint valószinü, hogy legbelül nem szeretné. Azért mégis ragaszkodik hozzá.

- Minden oké? - bökött oldalba bátyám, mire feleszméltem, hogy teljes mértékben elgondolkodtam, s azt sem tudtam, hogy hol vagyok.

- P..persze. Minden.

- Srácok. Asszem' megérkeztünk. -szólt hátra Cris, a söför.

- Mi? Hova érkeztünk meg? - ráncoltam össze homlokom, s próbáltam nem érthetetlen arc kifejezést vágni, bár ez úgy tűnik sikertelen volt.

- Hát oda, ahova indultál. Egyedül. Szerencséd volt, hogy épp abba a bankba mentél be. - öltötte ki nyelvét Mike. Aranyos srác vagy, de komolyan- fortyogtam magamban.

- Oké.. de én azt sem tudom, hogy mit kell tennem. Srácok, kérlek ne hagyjatok már magamra. Még ideveszek. Amilyen elmebetegek lelőnek egy pillanat alatt, és akkor nektek lőtt a Minden nap meleg kaja Felicite-től terv. - próbáltam oplitmistának tűnni, de a végét már elnevettem.

- Honnan...? - nézett hátra zöldszemű söförünk.

- Nem mindig alszok, amikor becsukom a szemem. Tudod,. ezt nevezik relaxálásnak. Remélem hallottál már róla. De ha nem , akkor most hallottál. - öltöttem ki nyelvem.

- Oké, ne itt osszuk ezt el, mert még túl kell éljük ezt az egészet. - csapta össze kezét bátyám.

- Mintha csak apa mondta volna. -töprengtem.

- Oké, akkor. Itt van egy stukker. Ez a Felicite-é. és még itt van mellé egy tár, hogy ha véletlenül kifogyna az, ami már eleve benne van. De szerintem nem lesz rá szükség. - ironizált, miközben átadta az említett tárgyakat.  - Oké, ez az enyém ez a kettő pedig a tietek. - adta át a másik két pisztolyt, sajátját pedig zsebre vágta. - Bemegyünk?

- Bemegyünk!- vágtam rá határozottan.

Egy pillanatig mindhárman kérdően néztek rám. Valószinü, hogy Thomas nemt őlem várta ezt a kijelentést. De tőlem kapta. El kell azt a tényt fogadnia, hogy az ő ici-pici húga, aki sírt akkor, amikor elesett a biciklivel, félt a nagybátyjától, felnőtt.

Óvatosan kiszálltam az autóból, majd elvettem bátyámtól a golyóálló mellényt, melyet felém nyújtott. Vajon honnan szerezhette ezeket? Inkább nem is akarom megtudni... Bátyám mellé léptem, s megszorítottam a kezét. Halvány tekintést vetett rám, majd szorosan átölelt.

- Nem lesz semmi baj. Minden oké lesz, megmentjük a barátaidat, és megyünk egyet bulizni. Mit szólsz ehhez? - súgta fülembe.

- Benne vagyok! - mosolyodtam el kijelentésére, majd egy mély lélegzetet véve, megindultunk be , a raktár épületbe.